AZ ELŐADÁSRA MINDEN JEGY ELKELT!
_______________________________________
beck@grecsó lemezünnep – a szeretet vessző béke előadásból készült nagylemez megjelenésére
Elkészült az új, a második beck.grecsó-lemez, amely az azonos című előadás dalaira, érzéseire épül.
A szeretet vessző béke műsort a szerzőpáros 2025. március 30-án mutatta be a budapesti Katona József Színházban. Azóta utazik az előadás, hogy a közönség előtt alakuljanak, formálódjanak dalok, versek, prózák: az emberi élet darabjai. Önvallomás ez, vagy éppen az állandó elmozgás a vallomásosság elől?
A lemez – ahogyan az előző előadás LP-je is – megint „fordított logikával” készült. Az alkotó-előadók nem egy kész lemez anyagát kezdték el játszani a közönségnek, hanem a megírt dalokat az előadásban élésük, a nézőkkel közös létük után vették fel: megfürödve előbb egymás tekintetében. Így persze kapott az anyag egy vajszínű árnyalatot.
A lemezünnep azt is jelenti: az előadás először néz szembe dalainak rögzítettségével, és amiként a lemez dalai az előadás függvényében léteznek, úgy mostantól a színpadi játék is a lemezhez képest van, kel új életre. A szeretet vessző béke így válik folyton változó, mindig újabb és újabb rétegét felmutató életjátékká, minden estén újabb ősbemutatóvá. Valódi ünneppé.
Az előadás után szeretettel várjuk vendégeinket egy exkluzív Unicum Riserva kóstolóra, ahol az ízek és illatok harmóniája méltó lezárása lesz az estének.
Az eseményen kép és hangfelvétel készülhet, mely felhasználásra kerülhet az online és offline felületeinken.
You may also like the following events from Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház:
- This Sunday, 16th November, 10:00 am, Csokibár // Hófehér és Rózsapiros in Budapest
- Next Monday, 17th November, 07:00 pm, Művészetek // A holland aranykor mesterei: Vermeer, Rubens és Rembrandt in Budapest
- Next Tuesday, 18th November, 07:00 pm, Fókuszban a divat // Kapszularuhatár // A tökéletes és fenntartható gardrób összeállításának titkai in Budapest